![[Valid Atom 1.0]](valid-atom.png "Validate my Atom 1.0 feed")
Az Oscar–díjas rendező, Roman Polanski útmutatása alapján a kibérelt/felújított Magyar Színházban mutatták be a Vámpírok bálja című musicalt (Michael Kunze és Jim Steinman műve) 2007–ben először, amit az Oscar–díjas rendező a hatvanas években filmen forgatott le feleségével Sharon Tate -tel Sarah szerepében.
Most júniusban újra a Magyar (ex–Nemzeti) Színházat veszi birtokba a PS Produkció, van, hogy naponta két előadással is. Vörös fog alakú lett például a foyée feletti lámpasor és vérözönszerű velencei csillárral teremt stílszerűséget az emeleten a díszlettervező Kentaur...
Dennis kívánalmai nagyon nagy testi és szellemi koncentrációt igényelnek, hiszen a tökélete-sen kivitelezett ugrások, forgások, emelések súlyos jelmezekben–protkókban, parókákban zajlanak. A callahani figurák pedig gyakran már gravitáció-ellenesek
Az énekesek nemcsak a hangjukkal hatnak (mindegyikük nagyon tehetséges e téren persze, hisz Polanski nem blamálta volna magát velük egyébként) hanem szende szűzként avagy sötét éji lényként – mint az első szereposztásból a két főszereplő, Egyházi Géza, a válogatás előtt pincérként dolgozó főszereplő és Andrádi Zsanett kecskeméti színésznő – élik szerepüket a jellegzetes színekben, maszkokban. Zsanett immár nem szende szőkeség, hanem vörösesbarna bozonttal hódítva reménykedik túlvilági szerelme viszonzásában... A gonoszokat adó művé-szeket komoly feladat vizsgáztatta, akármilyen viccesen hangozzék is: ez nem volt más, mint az ipari méretű protézisük perfekt használata dalolás közben. (De állíthatjuk, sikerült!) Amivel persze a vérfakasztás no problem, mondja kísértetekben igen jól eleresztett angol ;–)).
Kentaur díszlettervei, jelmezváltozatai és smink–ötletei abszolút hitelesen jelenítik meg a múlt század Erdélyét, ahol az idegenek előtt kétségbeesve tagadták de mindennapjaikban azért rettegve félték e vérszívókat. Polanski mester mindennel elégedett volt a személyesen végignézett az első bemutató után (bár némi kiigazítást azért kért a fények játékában): a súlyos fémimitációjú gótikus kastélyterem tényleg fagyos borzalmat, a gonosz hatalmának páratlan nagyvonalúságát és szövevényes titkokat sugároz, közepén a füstködbe vesző mulatsággal... Ellentettjeként a földi mindennapokat szimbolizáló szakadt, de szintén mívesen – faragásos, ki–befordítható, stb. – előállított falusi fakunyhó is több szinten biztosít játékteret a másvi-lágért rajongó, illetve azt legyűrni készülő halandóknak, akik szegényen és megvezetve darál-ják ott egyhangú életüket. Ettől az unalomtól akar mindenáron elmenekülni, akár a halál fagyos ölelésébe is Sarah, a zsidó fogadós, Chagal féltett lánya. Az ő történetét látjuk ezután, aminek a kezdése is egy vámpíros bejelentés: a sírlakók gyenge idegrendszerére tekintettel kérik a mobilok elhallgattatását. (Az emeletet is birtokba veszik néha e véglények)
A gyűrt selyem függöny – naná, hogy vörös – fellebbenése után Erdély hóval födött hegyei között bolyong a XIX. századi német városkák divatja szerint öltözött Alfréd (Sánta László), aki mesterét, Abronsius königsbergi professzort keresi e vadhidegben. Vámpírlesre érkeztek ők ide, a messzi Transzszilvániába, de a pofesszor kishíján be is végezte földi pályafutását... Jéggé fagyva cepeli hű tanítványa Chagal (Pavletits Béla) „birodalmába”, a hegyi fogadóba. Ott épp nagy fokhagyma–parti (akkori drog?) folyik.
Bár a németek kérdésére mindenki bőszen tagadja, hogy itt valahol egyáltalán lennének vér-szívók, sőt kastélyukról se akarnak tudni – de azért e büdösen hasznos növény imádata több, mint elgondolkodató a két kutakodónak... Ebben a forgatagban ismerhetjük meg a korcsmáros és terbélyes sejhajú neje (Dobos Judit) gyönyörű, vörösesbarna lánykáját is, Sarah–t, akit Andrádi Zsanett kecskeméti színésznő formált meg az első szereposztásban,a másodikban pedig Nádorfi Krisztina.
A vidéki népség kicsit a Hegedűs a háztetőn képi világát idézi, Chagal és felesége játékukban is a Tevje–i stílust követik. Tehát szegény, szeretnivalóan esendő, furfangos zsidó családot mintáznak meg. (Chagal – amikor azzá válik – büszke rá, hogy ő zsidó vámpír, ellene a kereszt lelkes lóbálása mit se használ...) Kentaur néprajzi és építészeti elmélyültséget-hitelességet mutató díszletében a középre pozícionált feredődézsa két oldalán ifjúi szívek lobbannak szere-lemre olyan izgalmas dolgok, mint spongya és a melegvíz hatására... A kettejük ártatlan vágyakozása jól domborítja ki, mennyire nagyon másról szól a vén kujon Chagal fölöttük zajló – valószínűleg rendszeresnek mondható – pásztorórája Magdával (Kecskés Timea), a keresztény szolgálóval. (Ő egy kis tragikumot is kever a muszájból engedelmes szeretővé avanzsált lány szerepébe.) Tohonya asszonya mellől szökik oda mindig a sót nyalogató öreg kecskebak, és ezért „kis” felesége alaposan el is náspángolja, miután az egész ház felbolydítja utána az éj közepén. Így lesz egy kis franciás, Feydeau–s kergetőzés professzorostul (Jegercsik Csaba, aki Einstein őszes bohókásságát idézi), megcsalt nejestül–sodrófástul, Alfrédostul, hogy e felhőtlen, nagyon is emberi hangulat még karakterisztikusabban zuhanjon majd a rémségek éjszakájába...
Cornelis Baltus, Roman Polanski ötletgazda, film– és musicalrendező mindenben szabadkezet kapott itteni rezidense így akarja a való emberi világ napfényes közérthetőségét szembeállítani a vámpíri örök homállyal. Ahol az Éj Királya (hiszen némileg a Varázsfuvola gonoszra törő uralkodónőjének hím megfelelője ez a Krolock maga a rémségesen fényűző vágykeltés és folyton szerelmei életére törő bár ezt néha legyőzni akaró gyilkos indulat. Amilyen hatalmas különbség van a gerendából ácsolt, kevés helyiségű parasztvityilló és a számtalan termet, kriptát, folyosót magában rejtő grófi kísértetkastély között, olyan átléphetetlen határ feszül e kétféle létezés, e két faj között. De ha ide vágyik mindenképp a fogadós kislánya, – noha kedvét leli a német fiúka bolondításában is – akkor ezt a terepet kell megismernie a szerelmetes ifjúnak, hogy elnyerje hölgyét.
Amíg az ő holmijaik rendezettek és tiszták, addig a vámpírruhák már csak a sír rohasztó hatá-sát, a múlt felidézésének iszonyát jelzik cafrangjaikkal, tompa fakított színeikkel, rokokó avagy éppen erdélyi magyaros szabásukkal. A palotában kizárólag Krolock grófék makulátlanul elegánsak (vele él/hal napszakok szerint a fia, a homoszexuális Herbert) – a többiek igen szakadtak a több évszázados enyészettől. Ők mozgásukban is sokkal korlátozottabbak – gépies marionett–tánc váltakozik náluk féregszerű csúszó, araszoló formával – , mint a grófi család. Sarah még élő, ezt jelzendő pazar nagyestélyit
kap e bálra hol halott, hol nagyon is virgonc lovagjától: Sisit idéző szabású, bordó cseppalakú Swarowski kristályokat csillogtató tűzvörös selyemcsodát. A különbséget, az átmenetet ember és szörny között tehát nemcsak a vakító és vészt hozó fogak villanása jelzi. Egyetlen köztes szereplő van, a Quasimodo–ra maszkírozott grófi inas–szerűség, a nyomorék Koukol, akinek irtó randa fizimiskát és borzasztóan nehéz mozgást találtak ki: kétrét hajolva araszol végig. Ez nem kis teljesítménye Farkas Gábor Attilának.
A legtisztábbakból is vámpír lett a szerelem miatt, tehát a jó elvesztette hadállásait... És ez a sztori átnyúlik Polanskiék szerint a mába, mert a gonosz, a szemét uralma sajnos nem ért véget az 1900–as évek beköszöntével. Erre utalt a finálé fekete lakkcsizmában, miniszoknyában, napjaink stíljét hozó ruháiban végigtáncolt, – énekelt csoportos jelenete is. A konklúzió, a nincs remény keserűsége.
De az a mód, ahogy mindenki a tőle telhető legjobbat hozza ki magából ebben a 200 millát kóstáló projektben, viszont mutatja a fényt az alagút végén: vannak tartalékok még az emberben... Sőt, hogy még annál is többet kísérelnek meg dolgozni a színpadon, mint elvárható, az külön tiszteletreméltó. (a többfordulós castingok során a táncosok részére még pótválogatást is tartottak: így került közéjük a második beválogatott megatáncos, Baranya Dávid is Alfréd-ként.) Aki a hosszúra nyúlt brókerfiúval, Rákász Dániellel, – ő, mint Krolock fővámpír úr táncos alteregója – az ismert, Bécsben nagyon sikeres koreográfussal, Tihanyi Ákossal – a fekete vámpír megformálója – vezető szólamokat táncolt. Sok, eddig ismeretlen – főleg vidéki – tehetséget dobott felszínre ez a produkció, mert itt csak a tálentum számított a külföldi értő szemek előtt! Így talán a nemzetközi siker ajtajai is megnyílnak előttük. Amúgy emberileg se könnyű itt helytállni: az első szereposztás adja majd a heti előadások nagy részét, a másodikba soroltak kétszer léphetnek föl hetente, míg a harmadik csapat, bár mindent ugyanígy meg kell hogy tanuljon és tudjon, mint a többiek, „csak” a vésztartalék. Ha minden jól megy (senki nem sérül meg és esik ki a műsorból valami miatt), fel sem léphetnek élőben... De szolgálják az ügyet.
Most júniusban újra a Magyar (ex–Nemzeti) Színházat veszi birtokba a PS Produkció, van, hogy naponta két előadással is. Vörös fog alakú lett például a foyée feletti lámpasor és vérözönszerű velencei csillárral teremt stílszerűséget az emeleten a díszlettervező Kentaur...
Dennis kívánalmai nagyon nagy testi és szellemi koncentrációt igényelnek, hiszen a tökélete-sen kivitelezett ugrások, forgások, emelések súlyos jelmezekben–protkókban, parókákban zajlanak. A callahani figurák pedig gyakran már gravitáció-ellenesek
Az énekesek nemcsak a hangjukkal hatnak (mindegyikük nagyon tehetséges e téren persze, hisz Polanski nem blamálta volna magát velük egyébként) hanem szende szűzként avagy sötét éji lényként – mint az első szereposztásból a két főszereplő, Egyházi Géza, a válogatás előtt pincérként dolgozó főszereplő és Andrádi Zsanett kecskeméti színésznő – élik szerepüket a jellegzetes színekben, maszkokban. Zsanett immár nem szende szőkeség, hanem vörösesbarna bozonttal hódítva reménykedik túlvilági szerelme viszonzásában... A gonoszokat adó művé-szeket komoly feladat vizsgáztatta, akármilyen viccesen hangozzék is: ez nem volt más, mint az ipari méretű protézisük perfekt használata dalolás közben. (De állíthatjuk, sikerült!) Amivel persze a vérfakasztás no problem, mondja kísértetekben igen jól eleresztett angol ;–)).
Kentaur díszlettervei, jelmezváltozatai és smink–ötletei abszolút hitelesen jelenítik meg a múlt század Erdélyét, ahol az idegenek előtt kétségbeesve tagadták de mindennapjaikban azért rettegve félték e vérszívókat. Polanski mester mindennel elégedett volt a személyesen végignézett az első bemutató után (bár némi kiigazítást azért kért a fények játékában): a súlyos fémimitációjú gótikus kastélyterem tényleg fagyos borzalmat, a gonosz hatalmának páratlan nagyvonalúságát és szövevényes titkokat sugároz, közepén a füstködbe vesző mulatsággal... Ellentettjeként a földi mindennapokat szimbolizáló szakadt, de szintén mívesen – faragásos, ki–befordítható, stb. – előállított falusi fakunyhó is több szinten biztosít játékteret a másvi-lágért rajongó, illetve azt legyűrni készülő halandóknak, akik szegényen és megvezetve darál-ják ott egyhangú életüket. Ettől az unalomtól akar mindenáron elmenekülni, akár a halál fagyos ölelésébe is Sarah, a zsidó fogadós, Chagal féltett lánya. Az ő történetét látjuk ezután, aminek a kezdése is egy vámpíros bejelentés: a sírlakók gyenge idegrendszerére tekintettel kérik a mobilok elhallgattatását. (Az emeletet is birtokba veszik néha e véglények)
A gyűrt selyem függöny – naná, hogy vörös – fellebbenése után Erdély hóval födött hegyei között bolyong a XIX. századi német városkák divatja szerint öltözött Alfréd (Sánta László), aki mesterét, Abronsius königsbergi professzort keresi e vadhidegben. Vámpírlesre érkeztek ők ide, a messzi Transzszilvániába, de a pofesszor kishíján be is végezte földi pályafutását... Jéggé fagyva cepeli hű tanítványa Chagal (Pavletits Béla) „birodalmába”, a hegyi fogadóba. Ott épp nagy fokhagyma–parti (akkori drog?) folyik.
Bár a németek kérdésére mindenki bőszen tagadja, hogy itt valahol egyáltalán lennének vér-szívók, sőt kastélyukról se akarnak tudni – de azért e büdösen hasznos növény imádata több, mint elgondolkodató a két kutakodónak... Ebben a forgatagban ismerhetjük meg a korcsmáros és terbélyes sejhajú neje (Dobos Judit) gyönyörű, vörösesbarna lánykáját is, Sarah–t, akit Andrádi Zsanett kecskeméti színésznő formált meg az első szereposztásban,a másodikban pedig Nádorfi Krisztina.
A vidéki népség kicsit a Hegedűs a háztetőn képi világát idézi, Chagal és felesége játékukban is a Tevje–i stílust követik. Tehát szegény, szeretnivalóan esendő, furfangos zsidó családot mintáznak meg. (Chagal – amikor azzá válik – büszke rá, hogy ő zsidó vámpír, ellene a kereszt lelkes lóbálása mit se használ...) Kentaur néprajzi és építészeti elmélyültséget-hitelességet mutató díszletében a középre pozícionált feredődézsa két oldalán ifjúi szívek lobbannak szere-lemre olyan izgalmas dolgok, mint spongya és a melegvíz hatására... A kettejük ártatlan vágyakozása jól domborítja ki, mennyire nagyon másról szól a vén kujon Chagal fölöttük zajló – valószínűleg rendszeresnek mondható – pásztorórája Magdával (Kecskés Timea), a keresztény szolgálóval. (Ő egy kis tragikumot is kever a muszájból engedelmes szeretővé avanzsált lány szerepébe.) Tohonya asszonya mellől szökik oda mindig a sót nyalogató öreg kecskebak, és ezért „kis” felesége alaposan el is náspángolja, miután az egész ház felbolydítja utána az éj közepén. Így lesz egy kis franciás, Feydeau–s kergetőzés professzorostul (Jegercsik Csaba, aki Einstein őszes bohókásságát idézi), megcsalt nejestül–sodrófástul, Alfrédostul, hogy e felhőtlen, nagyon is emberi hangulat még karakterisztikusabban zuhanjon majd a rémségek éjszakájába...
Cornelis Baltus, Roman Polanski ötletgazda, film– és musicalrendező mindenben szabadkezet kapott itteni rezidense így akarja a való emberi világ napfényes közérthetőségét szembeállítani a vámpíri örök homállyal. Ahol az Éj Királya (hiszen némileg a Varázsfuvola gonoszra törő uralkodónőjének hím megfelelője ez a Krolock maga a rémségesen fényűző vágykeltés és folyton szerelmei életére törő bár ezt néha legyőzni akaró gyilkos indulat. Amilyen hatalmas különbség van a gerendából ácsolt, kevés helyiségű parasztvityilló és a számtalan termet, kriptát, folyosót magában rejtő grófi kísértetkastély között, olyan átléphetetlen határ feszül e kétféle létezés, e két faj között. De ha ide vágyik mindenképp a fogadós kislánya, – noha kedvét leli a német fiúka bolondításában is – akkor ezt a terepet kell megismernie a szerelmetes ifjúnak, hogy elnyerje hölgyét.
Amíg az ő holmijaik rendezettek és tiszták, addig a vámpírruhák már csak a sír rohasztó hatá-sát, a múlt felidézésének iszonyát jelzik cafrangjaikkal, tompa fakított színeikkel, rokokó avagy éppen erdélyi magyaros szabásukkal. A palotában kizárólag Krolock grófék makulátlanul elegánsak (vele él/hal napszakok szerint a fia, a homoszexuális Herbert) – a többiek igen szakadtak a több évszázados enyészettől. Ők mozgásukban is sokkal korlátozottabbak – gépies marionett–tánc váltakozik náluk féregszerű csúszó, araszoló formával – , mint a grófi család. Sarah még élő, ezt jelzendő pazar nagyestélyit
kap e bálra hol halott, hol nagyon is virgonc lovagjától: Sisit idéző szabású, bordó cseppalakú Swarowski kristályokat csillogtató tűzvörös selyemcsodát. A különbséget, az átmenetet ember és szörny között tehát nemcsak a vakító és vészt hozó fogak villanása jelzi. Egyetlen köztes szereplő van, a Quasimodo–ra maszkírozott grófi inas–szerűség, a nyomorék Koukol, akinek irtó randa fizimiskát és borzasztóan nehéz mozgást találtak ki: kétrét hajolva araszol végig. Ez nem kis teljesítménye Farkas Gábor Attilának.
A legtisztábbakból is vámpír lett a szerelem miatt, tehát a jó elvesztette hadállásait... És ez a sztori átnyúlik Polanskiék szerint a mába, mert a gonosz, a szemét uralma sajnos nem ért véget az 1900–as évek beköszöntével. Erre utalt a finálé fekete lakkcsizmában, miniszoknyában, napjaink stíljét hozó ruháiban végigtáncolt, – énekelt csoportos jelenete is. A konklúzió, a nincs remény keserűsége.
De az a mód, ahogy mindenki a tőle telhető legjobbat hozza ki magából ebben a 200 millát kóstáló projektben, viszont mutatja a fényt az alagút végén: vannak tartalékok még az emberben... Sőt, hogy még annál is többet kísérelnek meg dolgozni a színpadon, mint elvárható, az külön tiszteletreméltó. (a többfordulós castingok során a táncosok részére még pótválogatást is tartottak: így került közéjük a második beválogatott megatáncos, Baranya Dávid is Alfréd-ként.) Aki a hosszúra nyúlt brókerfiúval, Rákász Dániellel, – ő, mint Krolock fővámpír úr táncos alteregója – az ismert, Bécsben nagyon sikeres koreográfussal, Tihanyi Ákossal – a fekete vámpír megformálója – vezető szólamokat táncolt. Sok, eddig ismeretlen – főleg vidéki – tehetséget dobott felszínre ez a produkció, mert itt csak a tálentum számított a külföldi értő szemek előtt! Így talán a nemzetközi siker ajtajai is megnyílnak előttük. Amúgy emberileg se könnyű itt helytállni: az első szereposztás adja majd a heti előadások nagy részét, a másodikba soroltak kétszer léphetnek föl hetente, míg a harmadik csapat, bár mindent ugyanígy meg kell hogy tanuljon és tudjon, mint a többiek, „csak” a vésztartalék. Ha minden jól megy (senki nem sérül meg és esik ki a műsorból valami miatt), fel sem léphetnek élőben... De szolgálják az ügyet.
